A hipertónia és a diabétesz együttes előfordulási aránya igen magas, ugyanis mindkét megbetegedés szerepet játszik a másik kialakulásának a patomechanizmusában.

A cukorbetegség mint a modern kor civilizációs betegsége a világ egyre több országában válik fontos népegészségügyi problémává. A Nemzetközi Diabétesztársaság adatai alapján 2021-ben világszerte 537 millió cukorbeteg felnőtt (20–79 éves korosztály) élt, számuk várhatóan 2030-ra 643 millióra, 2045-re 783 millióra fog növekedni (1).

A családorvosi gyakorlatban a perifériás neuropathia a leggyakoribb neurológiai problémák közé tartozik, ugyanakkor számos megjelenési formája miatt kihívást jelenthet felismerése és adekvát értékelése. A cukorbetegség szisztémás szövődményeként előforduló disztális szimmetrikus polyneuropathia a leggyakoribb forma, mellyel gyakran találkozunk az alapellátásban. 2-es típusú diabetesesekben gyakran már az alapbetegség felismerésekor kimutatható, sőt fennállhat az 1-es típusú diabetes kimutatásának időpontjában is.

A diabeteses neuropathia a cukorbetegség leggyakoribb szövődménye. A betegség a betegek életminőségét, munkaképességét jelentősen ronthatja. A korai diagnózissal és kezeléssel a leggyakoribb, legsúlyosabb szövődményét, a diabeteses lábat, illetve a nem traumás lábamputációk számát lényegesen csökkenthetjük.

A COVID-19 egyik következménye az agy és a bulbus olfactoriusok többgócú mikrovaszkuláris károsodása lehet, közli az OTSZ Online.

A neuropathia diabetica klinikai jelentőségére elsősorban az utóbbi két évtized kutatási eredményei hívták fel a figyelmet. Az idegbántalom rossz prognózisú szövődmény, jelentősen rontja a betegek életminőségét is.

A malignus tumorhoz társuló krónikus neuropathiás fájdalom a malignus tumorhoz társuló krónikus fájdalom csoportjába tartozik. Klinikai jelentőségét az adja, hogy a malignus tumoros betegek 20%-ában jelentkezik tisztán neuropathiás jellegű fájdalom.

Szívelégtelenségben gyakoribb a cukorbetegség és a cukorbetegek szívelégtelenség-kockázata emelkedett. Mind a 2-es típusú cukorbetegség, mind pedig a szívelégtelenség közös oka a szisztémás szubklinikus gyulladás és az oxidatív stressz.

A tartósan lélegeztetésre szoruló, túlélt betegek esetében „Postintensive care syndrome” is kialakulhat, mely a légzőszervi mellett komplex muszkuloszkeletális rehabilitációt is szükségessé tehet.